A mezőföldi tájban zakatoló vonat ablaka előtt színes mozaikkockákként suhannak el a hatalmas terménytáblák. A gomolyfelhők erdősávokra, lankás dombokra, lustán elnyúló völgyekre vetik árnyékukat. Elmaradnak Százhalombatta kéményei, Ercsi kísértetvár-cukorgyára és Pusztaszabolcs templomának tornyai is. Nagylókra érve, a széles utcák, takaros házak, ápolt, virágos kertek üdítő látványt nyújtanak a városok szürkeségéhez szokott szemnek. Bár rendezett, egymásra merőleges utcái újkori településre vallanak, Nagylók és a környékének története a középkorba nyúlik vissza. A terület neve vagy a szláv loky (tócsa) szóból ered, vagy} a székely vonatkozású lok (rét, lapály) szóra vezethető vissza. A vidék eredetileg a Győr nemzetség szálláshelye és birtoka volt, ők 1258-ban adnók el Moys nádornak. Az elkövetkező évszázadokban több forrás is említi Lókot. 1580-ban tűnik fel török írásos forrásokban, „Harda-Lók” alakban, amelyek szerint egy birtok-ként kezelték e két települést. A Harda bizonyosan a mai falut is érintő Garda-patakot jelenti. Lókot a 18. század vége felé választották ketté kislóki és nagylóki részre.

Az uradalmi pusztákat az 1850-es években községi szervezetbe sorolták. Zichy Pál gróf kérelmének köszönhetően a vármegye 1872-ben a mai Nagylók településtől nem messze elhelyezkedő Nagy1ók-pusztát tette meg a környék adóközségi székhelyének. (A Zichyek uradalma Kislókon volt.) Sajnos a nagylóki uradalom épületei mostanra teljesen tönkrementek, hiába vészelték át a háborút is... A falu jelenlegi területén az 1920-as években indult meg az építkezés. Először a tóra lefutó Petőfi utca jött létre, és a falu kiépülésével pár-huzamosan kialakult az új temető is.

Nagylók és környéke legnagyobb vonzereje, hogy a fővároshoz való közelsége ellenére (vonattal is alig több mint egy óra az út) kitűnő lehetőséget nyújt kikapcsolódásra és pihenésre. Kevéssé frekventált fekvése miatt elkerülte a tömegturizmus. A falu szélén elterülő Piroska-tó partja karbantartott, kirándulásra, akár néhány napos sátorozásra is kitűnően alkalmas. A tó vize halban gazdag (horgász-jegy a tóparti halőrházban vagy a nagylóki Görbe presszóban váltható, tel.: 06 30 530-5380), és az évenként megrendezett horgászversenyek időszakától eltekintve nem zsúfolt. A kikapcsolódni vágyó turista vagy az idelátogató horgász a nyári és a kora őszi időszakban kulturált, tiszta, megkímélt környezetben pihenhet és hódolhat kedvenc időtöltésének. A Lóki-völgy védett területe és a tavak környéke kitűnő helyszínül szolgálhatnának erdei iskolák számára. Gyalogosan vagy kerékpárral nem csak a néhai majorság és a korábban említett régi temető közelíthető meg, hanem a szomszédos falvak (Sárosd, Mezőfalva, Hantos, Sárszentágota) vagy épp a Sárvíz-völgy is. Mindezek megismerésére kiváló alkalom mutatkozik a közelgő falunapon (augusztus 5—7.). 5-én este Fekti Vera festőművész kiállítása nyílik meg a Művelődési Házban. Szombaton, 6-án kettősfogat-hajtó verseny zajlik a Piroska-tónál. A vasárnapi sporteseményekkel párhuzamosan meghívott előadóművészek, együttesek lépnek fel a Művelődési Háznál.

A környék nem ismeretlen a teljesítménytúrázók számára, hiszen mar 14 éve Nagylók ad otthont az egyik legismertebb mezőföldi teljesítménytúrának. Életre hívóját, Vígh-Tarsonyi Lászlót ugyan már elszólította hivatása a településről, de tanítványai — mint azt a Művelődési Házban rögtönzött rendezői megbeszélés is bizonyította — a legnagyobb természetességgel szervezik a község 14. túráját. Mivel Laci Mezőföld-túrája szinte minden alkalommal esőt hozott, már felmerült a kooperáció lehetősége a helyi mezőgazdászokkal...

„Milyen csoki legyen? A kenyeret ki veszi? Gázégő lesz? Mi legyen a pólón? Kérnél ár-ajánlatot? A Billernél lesztek? Hányan?” A patak átkelőjéhez vinni kellene néhány téglát, magas a víz!" Húsz perc alatt minden szóba került.

És mert rövid látogatásom ideje alatt nem sikerült a „grófi sírhoz” eljutnom, helyismeretükben bízva, megkérdeztem tőlük. „Hallottam, hogy lefűrészelték a grófi sir kerítését, van valakinek képe a régi állapotról?” — „Hogyne! Érdekelnek a régi sírok? Mert vannak olyanok is. Az egyik a Lóki-tavon túl. Autóval elvihetünk a tóig.” Kaptam az alkalmon, így nemsokára a töltésen álltunk, és Ramóna magyarázta a sírok helyét (alattunk rémült vadkacsák csobogtak menedékbe): „A tó mellett van egy út, ritkán használják, és innen látszik egy fehér kereszt is... Régen arra volt a falu. A gróf (Hunyady Ferenc) pedig annyira szeretett errefelé, hogy kérésére ott temették el. A grófról azt beszélik, igen emberséges volt, uradalmi munkásainak baba-kelengyét ajándékozott, ha gyermekük született. "

Izgatottan siettem a tóparton az egyre gazosabb úton a messziről célba vett kereszt felé. Néhol megnyílt a bozót, és felláttam a romos major felé. Az út épp gazba fulladt, amikor a régi itatóhoz értem. Innen öt perc alatt a neogótikus feszületnél voltam. Messze mintha meg is mordult volna a vészterhes ég, mikor a magas fűben megközelítve, a megkopott betűket akartam megfejteni. Talán latinul volt. A domboldalra mászva, akár egy rég leomlott kerítés maradványain keltem volna át. Megláttam az első sírkeresztet a fűben. Felirata ennek is olvashatatlan volt. Mögötte is feltűnt egy sírkő a bokrok tövében. A többi búvóhelyéül a jobbra sötétlő erdőt sejdítettem, de mielőtt oda bebújtam volna, egy újszerű, bokor ölelte síremlék hökkentett meg 1991-es évszámmal. Az erdő elvadult temetőflórát rejtett, borzongatóan a legtipikusabb növényekkel. Itt mar volt olvasnivaló is, ha álltam a szúnyogrohamot: Tot Mihály, élt 1/2 évet, született 1872; faragott fakereszten: Szántó Ilonka, meghalt 1917; gránit obeliszken: Csáby Imre, meghalt 1875. A törött keresztekre, dárdahegyes sír-kerítésekre kúszónövények tekeredtek.

Az égen harcias szürke felhők úsztak — az erdőszélen épp a pókhálókat szedtem magamról. Ha esni kezd, nagyon megjárom! Átfürkésztem a hullámzó nádast, a környező erdős dombokat, de a Hunyady grófi sírt nem találtam. Visszasiettem a dzsungelszerű völgyön, ahová én biztosan elvezetném a teljesítménytúra útvonalát...